Paranormális Jelenségek

Mint már férfiasan bevallottam, bizony voltam idegszanatóriumban. Ez a szanatórium (már megszűnt, mint annyi más jó dolog) fent volt Hidegkúton, egy hatalmas parkkal megáldott réges-régi kastélyépületben. Templom utca 12., ha valaki arra sétálna...

Még mielőtt valaki felkiáltana, hogy „AHAaaaa!!!! Szóval dinka a csaj, és képzelődik... „ Nos, ha valóban dinka is lennék -ez mindig benne van a pakliban ugyibár- arra akkor sincs magyarázat, hogy miért észlelik ugyanazt a többiek is. Amúgy itt nem hibbantak nyaraltak, hanem olyan emberek, akikkel valami rossz történt, és egy kis időre volt szükségük hogy kiheverjék. A hibbantakat akkoriban máshol tárolták.

Itt történt velem ez az eset:

Akkor még újonc voltam, nem nagyon kommunikáltam senkivel. Igazság szerint mindig is féltem a többi embertől. Mármint attól, hogy nem fognak befogadni, elzavarnak maguk közül... inkább nem is próbálkoztam. Nos, ennek a szanatóriumnak olyan volt a WC-je, mintha egy kis barlangba mennél be, aminek a közepén emeltek egy paravánt. A paraván lábakon állt és teteje sem volt, két kis fülkét alkotott. Az egyik fülke szemben volt a bejárattal, a másik pedig háttal. Az ábrán is látni, hogy a hátsó fülkéhez egy szűk helyen akkor lehet bemenni, ha az első fülke ajtaja be van csukva. A helyiség maga terméskőből van kirakva, ezért is olyan érzés, mintha barlangban járna az ember lánya.

(az alaprajzot egyszerűen nem tudtam idevarázsolni)

Nos, ide mentem be egy kellemes kora délután. Hallottam, hogy a hátsó fülkében van valaki -az illető felhúzta a cipzárját, lehúzta a WC-t kicsapta a fülkeajtót és elindult kifelé. Ne feledjük, végül is a paraván alul felül nyitott volt, amúgy meg csak egy vékony kis farost lemezből állt, még a lélegzést is lehetett hallani. Szóval az illető nagy dérrel-dúrral elindult kifelé, nagyjából velem egyidőben. Én meg a résnyire nyitott ajtóban megálltam, mert az ábrán is jól látszik, hogy ha továbbmegyek, istenesen pofán vágom az ajtóval. Aztán csak vártam.... vártam.... és az illető nem jött. Ekkor még azt gondoltam, hogy amilyen hülye vagyok, simán elbambultam míg elment előttem. Vállat vontam, és folytattam egyszerű kórházi életemet.

Azután pár hét múlva megérkezett az új csapat. Pont az én szobámba került egy Szilvi nevű lány, akivel össze is barátkoztunk. Egyik éjjel -mit tesz Isten, épp többen kártyáztunk, amikor Szilvi felment lefeküdni. Alig tíz perc múlva jött vissza, falfehéren, remegve. Zokogva mesélte mi történt: bement az első WC-be. Eddig minden rendben, mással is előfordult már. Hallotta, hogy a hátsóbanMint már férfiasan bevallottam, bizony voltam idegszanatóriumban. Ez a szanatórium (már megszűnt, mint annyi más jó dolog) fent volt Hidegkúton, egy hatalmas parkkal megáldott réges-régi kastélyépületben. Templom utca 12., ha valaki arra sétálna...

Még mielőtt valaki felkiáltana, hogy „AHAaaaa!!!! Szóval dinka a csaj, és képzelődik... „ Nos, ha valóban dinka is lennék -ez mindig benne van a pakliban ugyibár- arra akkor sincs magyarázat, hogy miért észlelik ugyanazt a többiek is. Amúgy itt nem hibbantak nyaraltak, hanem olyan emberek, akikkel valami rossz történt, és egy kis időre volt szükségük hogy kiheverjék. A hibbantakat akkoriban máshol tárolták.

Itt történt velem ez az eset:

Akkor még újonc voltam, nem nagyon kommunikáltam senkivel. Igazság szerint mindig is féltem a többi embertől. Mármint attól, hogy nem fognak befogadni, elzavarnak maguk közül... inkább nem is próbálkoztam. Nos, ennek a szanatóriumnak olyan volt a WC-je, mintha egy kis barlangba mennél be, aminek a közepén emeltek egy paravánt. A paraván lábakon állt és teteje sem volt, két kis fülkét alkotott. Az egyik fülke szemben volt a bejárattal, a másik pedig háttal. Az ábrán is látni, hogy a hátsó fülkéhez egy szűk helyen akkor lehet bemenni, ha az első fülke ajtaja be van csukva. A helyiség maga terméskőből van kirakva, ezért is olyan érzés, mintha barlangban járna az ember lánya.

Nos, ide mentem be egy kellemes kora délután. Hallottam, hogy a hátsó fülkében van valaki -az illető felhúzta a cipzárját, lehúzta a WC-t kicsapta a fülkeajtót és elindult kifelé. Ne feledjük, végül is a paraván alul felül nyitott volt, amúgy meg csak egy vékony kis farost lemezből állt, még a lélegzést is lehetett hallani. Szóval az illető nagy dérrel-dúrral elindult kifelé, nagyjából velem egyidőben. Én meg a résnyire nyitott ajtóban megálltam, mert az ábrán is jól látszik, hogy ha továbbmegyek, istenesen pofán vágom az ajtóval. Aztán csak vártam.... vártam.... és az illető nem jött. Ekkor még azt gondoltam, hogy amilyen hülye vagyok, simán elbambultam míg elment előttem. Vállat vontam, és folytattam egyszerű kórházi életemet.

Azután pár hét múlva megérkezett az új csapat. Pont az én szobámba került egy Szilvi nevű lány, akivel össze is barátkoztunk. Egyik éjjel -mit tesz Isten, épp többen kártyáztunk, amikor Szilvi felment lefeküdni. Alig tíz perc múlva jött vissza, falfehéren, remegve. Zokogva mesélte mi történt: bement az első WC-be. Eddig minden rendben, mással is előfordult már. Hallotta, hogy a hátsóban van valaki, az is lehúzta a WC-t, és mindketten el is indultak kifelé. Ez sem jelent még különösebb lelki terhet az átlagember számára. Nos, Szilvi nem túl udvarias fajta, ő bizony kigangolt az illető előtt. Ez már melegebb téma, némelyek úgy jellemeznék, hogy hétköznapi dolog ugyan, csak bunkóság. Ahogy ment a folyosón, hallotta, hogy végig az mögötte lépked. Aztán amikor megállt a szobánk előtt, a másik továbbhaladt az utolsó szoba felé. No és itt jön a pánik, ugyanis ahogy elsétált a Szilvi mellett, a lépéseit lehetett hallani, sőt még súrolta is egymást a két lány (a második emelet csak a lányoké volt, ezért gondoljuk őt lánynak) de látni nem lehetett. Aztán kinyílt és becsukódott a 13-as ajtaja.

Nos, ez a történet ennyit tud. Ez után sokáig csak párosával jártunk WC-re, de ez nem védett meg bennünket: a kastély még sok-sok félelmetes dolgot produkált.

Itt volna a helye azon elmélkedésnek, hogy vajon egy mezei, jól lerágott városi legendával traktállak-e benneteket. Sajnos nem. Megtörtént. Én ott voltam.

Köszönöm, Betti!
Date: Sun, 3 Oct 2010 17:35:19 +0200

Szia  engem Bettinek hívnak velem történtek dolgok: először is az volt hogy a régi házunkba sokszor láttam alakokat és egyik este éjfél körül lehetett amikor csak annyit éreztem hogy átölelnek meg se bírtam mozdulni és nagyon féltem másnap éjszaka azon járt az agyam hogy most mi fog történni akartam már aludni amikor hirtelen magától leesett a macim a polcról és felkeltem vissza tettem és újra meg történt aztán le mentem inni és megfordulok és ott áll az az illető és valami ilyesmit mondott hogy vigyázz magadra akkor 6 éves lehettem és 6éves koromban halt meg a papám és lehet hogy ő volt az és nem tudom hogy mire gondolhatott hogy vigyázz magadra aztán 6évre rá elköltöztünk Pomázra és most már 13 éves vagyok és  ebben az új házban itt is történnek dolgok szinte minden este hallom hogy valaki járkál a szobámba és megáll az ágyam jobb sarkánál és nem bírtam odanézni vagy recsegnek a polcaim a szekrényeim a TV-m és a lámpám de ezt úgy képzeld el hogy minden este és csak 22:00-kor kezdődik el amikor én lekapcsolom a villanyt ha valamelyik szülőm bejön valamiért akkor abba hagyódik minden és ez nem tudom hogy mitől van mert fontolgattam hogy most a papám aki meghalt vagy az a szellem aki itt halt meg vagy valami ilyesmikre gondoltam és szeretném kérni a segítségedet abban hogy nem tudod megmondani hogy miért lehet ez vagy bántani akar-e az a bizonyos valaki vagy valami

Egy öreg hölgy szelleme kísért a liftben - biztonsági kamerás felvétel.

Valódi vagy sem, azért elég ijesztő ennek a halott japán kislánynak a szelleme...

Cúcuta városa, Kolumbia. Az egyik parkban egy 12 éves lány szelleme kísért. A lenti felvétel 2007. júniusában készült és a helyiek szerint egy megerőszakolt és meggyilkolt lány szellemét mutatja. Mások szerint ez csak a kamera lencséjének fény tükröződése.

Ez a fura szellemalak Kolumbia fővárosában, Bogotában tűnt fel a nyílt utcán, fényes nappal.

Az egyik leginkább szellemjárta hely Angliában a Woodchester Mansion (Woodchester-kastély, - Nympsfield, Gloucestershire, Anglia). 2005. október 7-én készült ez a felvétel egy belső kamerarendszeren, melyet a paranormális kutatók (Gloucestershire Paranormal Research Group) állítottak fel szellemkutatás céljából. A kastély kápolnájában vették fel ezt a furcsa jelenést. Senki sem tartózkodott abban az időpontban a kamera közelében, s bár többen egy elemlámpa fényére gyanakodtak, az azóta lefolytatott kísérletekben nem tudták reprodukálni a jelenséget sem elemlámpával, sem másként. Ezt a felvételt általában hitelesnek tekintik.

Sziasztok!

Nemrég akadtam az oldalra és úgy gondoltam, hogy megosztanék veletek egy érdekes történetet.

Kb. 5 évvel ezelőtt egyik este egyedül voltam otthon, a férjem éjszakára ment dolgozni. A házunktól két utcával errébb biztonsági őrként dogozik, hol éjjel, hol nappal. Sokszor el szoktam vele menni, mivel kiskorom óta félek egyedül este, de már néha nappal is fura dolgokat érzek. De azon az estén úgy gondoltam, hogy nagylány vagyok már, és semmi rossz nem történhet. A férjem is mindig azt szokta mondani, hogy nem kell félnem, mert úgysem mer senki bemenni a lakásba a kutya miatt.

Na de én ugyebár nem is a betörők miatt nem merek egyedül lenni….

Szóval, mint már említettem, egyedül voltam otthon. Még csak kb. 22:00 óra lehetett, égett a szobában a villany, feküdtem az ágyon és olvasgattam. Próbáltam arra összpontosítani, hogy minden a legnagyobb rendben van. Próbáltam nem odafigyelni a kisebb zajokra, amiket ilyenkor az ember (mármint az olyan hülye, mint én) önkéntelenül is felnagyít és másnak tud be. Belemélyedtem az könyvembe és egyszer csak felborult a padlóváza az ajtó mellett. Először meg se mertem mozdulni csak bámultam meredten a váza irányába. Szerintem öt perc is eltelt, mire meggyőztem magamat arról, hogy minden bizonnyal van rá racionális magyarázat. Felkeltem az ágyról, remegő lábakkal odamentem, felállítottam a vázát és összeszedtem a szőnyegről a műnapraforgókat. Miután végeztem visszamentem olvasni. Kb. 5 oldalt haladhattam a könyvemben, amikor újra feldőlt a váza. Akkor már annyira meg voltam rémülve, hogy felvettem a kabátomat és meg sem álltam a férjem munkahelyéig.

Nekem ez már túl sok. Minálunk mindig minden felborul, mindig minden máshová kerül a lakásba.

Van még egy pár történetem, azokat majd máskor megírom, ha érdekel titeket. Most nem bírok többet írni, mert már futkos a hideg a hátamon.

Ez saját eset :-(

Ez az eset még Gödöllőn történt. Igazából ez volt az az utolsó csepp, ami sürgősen költözésre bírt bennünket. Akkoriban a vásártéren laktunk egy rossz múlttal rendelkező házban. A házat az akkori férjem szülei építették. Sajnos a férjem anyukája (az egyszerűség kedvéért anyósomnak fogom hívni, bár már nem ismertem) egy elég fájdalmas ízületi betegségben szenvedett, és a házban lett öngyilkos. Apósom nem sokkal az odaköltözésem után halt meg: ugyanazon a küszöbön esett el és vérzett el, mint amelyik küszöbön az anyósom halt meg. Ő akkor már áttételes gégerákban szenvedett, ez összefügghet az elesésével is.

A történethez tartozik, hogy akkortájt három kutyánk is volt. Amolyan családtag kutyák... Az egyikük egy menekült dobi-németjuhász keverék volt. Tulajdonképp úgy nézett ki, mint egy igazi doberman, csak sokkal nagyobb volt. A gazdijának nem kellett, mert keverék volt. Ez a kislány -Doxi volt a neve- annyira összebarátkozott a jó meleg radiátorokkal, hogy nyáron a legnagyobb hőségben is ott támasztotta a hideg fűtőtestet. Ha valaki közeledett, azt szelíd erőszakkal eltaszigálta. Még az is stresszes volt neki, hogy napi 10-15 percre, a dolgát végezni kimenjen. Ha kizavartuk az ajtón, beugrott az ablakon. A másik érdekes jellem a Dakota nevű -szintén menekült- erdélyi kopó-roti keverékünk volt. Nem tudom mit élhetett át mielőtt hozzánk került, de rettegett mindentől. Nem mert átlépni az esőelvezető csatornán, nem mert felszállni a hévre, ...végülis semmit nem mert. Ennek következtében igyekezett minden percét a közelünkben tölteni. A harmadik kutya viszont a másik kettőt követte mindenhova.

A kutyáimról azért mesélek ilyen részletesen, mert ebben a történetben indikátorként szerepeltek. Szóval történt egyszer, hogy az unokatesóm, aki egyébként abszolút materialista (volt addig) nálunk vendégeskedett. Ő róla is fontos tudatnom egy dolgot: igazából nem tudjuk, hogy pontosan mi is a baja, de kisgyerek kora óta mutatja a Parkinson kór tüneteit: remegés, egyensúlyzavarok, gyengeség... Másik oldalon viszont extra intelligencia és humorérzék. Szóval, vele tévézgettünk késő éjjelig. A gyermekem a másik szobában aludt, a három kutya körülöttem feküdt. A film végén lekapcsoltam a tévét, Edie (Edmond) pedig elment a fürdőszobába.

A történethez tartozik az is, hogy azt a bizonyos küszöböt, amiről már beszéltem... szóval azt a szobát egész addig nem használtuk, amíg az ajtót meg nem szüntettük és egy dupla boltívet tetettünk a helyére. Ez volt most Edie szobája.

Pár perccel Edie távozása után hirtelen szörnyű hangos fulladozást hallottam. Míg magamra kaptam a ruhámat, két dolgon járt az agyam: 1: a Nagyi vajon mi a fa...-ért nem mondta, hogy Edie asztmás?! 2: Most mit csináljak- ha lélegeztetni kezdem, nem lesz, aki a mentőket hívja, de ha elkezdem bekapcsolni a telefont és megpróbálok hívni valakit... nos, ahogy hallom, addigra Edie megfullad.

Kirohantam, és akkor látom, hogy Edie az ajtóban áll, és meredten bámulja azt a helyet, ahonnan a hang jön! Ismétlem: a zihálás olyan hangos volt, hogy én azt hittem, az unokaöcsém fuldoklik. És olyan közelről hallatszott, hogy ha kinyújtom a karomat, elérem a hang forrását! Tévedés kizárva, semmiféle logikus magyarázat erre nincs! És a legrosszabb, hogy percekig álltunk ott, mert a hang nem szűnt meg azzal, hogy kirohantam és felkapcsoltam a villanyt.

A legérdekesebb a három kutya volt. Égnek álló szőrrel körülállták azt a helyet, és acsarogtak, mintha tényleg lenne ott valaki, akitől félnek. Aztán megrohamozták a kijárati ajtót és pánikszerűen kimenekültek az udvarra. Éjjel, amikor normál esetben nappal sem lehet őket kirugdosni a szobából! Reggelig be sem tudtam csalni őket, pedig nagy szükségem lett volna rájuk... Mindenesetre átvittem magunkhoz a gyereket hogy ne legyen egyedül, és hárman összebújva remegtünk reggelig, Jackie Chan filmekkel nyugtatgatva magunkat.

Edie ekkor döntött úgy, hogy francba a materializmussal. Én pedig ekkor döntöttem úgy, hogy nem lakom itt tovább. Azóta is sokat agyalok rajta, hogy mit hallhattunk. Végül is azért nem értem, mert nem az a bizonyos küszöb állt a történet központjában, amelyiken két ember is megfulladt.

Sajnos később kiderült, hogy a „dolgok” velünk költöztek, de ez már egy másik történet. Apropó: jártatok már úgy, hogy jó határozottan megveregetik a vállatokat, és mikor hátrafordultok nincs ott senki?

Köszönöm szépen!

Kezdeném a történetet azzal hogy Anyám tanár a Fazola Henrik Általános Iskolában és jól tudni hogy az a suli nem egy mai darab. Már nagyon régi épület és feltételezem hogy nem mindig iskola volt.

Pár évvel ezelőtt egy hétvégén ott tartottunk egy bulit.(Akkoriban kezdtem nézni a Blogot is).úgy éjfél körül egy haverral telefonoztunk a lépcsőn de aztán ő elment és egyedül maradtam. Ott játszottam a mobilomon majd egyszer egy reccsenést hallottam magam mögül. Szokott lenni olyan hogy egy régi épületben recsegnek dolgok maguktól de ez valahogy más volt úgy éreztem hogy hátra kéne néznem és mikor hátra fordultam(ezt most nehéz megfogalmazni)egy fehér ruhás alakot láttam és mintha még jött volna felém. Nem sokat láttam belőle mert úgy beparáztam hogy el futottam .Aztán egy ideig nem mentem ki a folyosóra. Aztán mikor indultunk haza beültem a kocsiba ott vártam és zenét hallgattam. Onnan is láttam alakokat az ablaknál jönni de feltételeztem hogy a többiek azok. Majd később mikor már senki sem volt ott és indultunk akkor is láttam egy alakot. Nem tudom hogy én voltam nagyon fáradt vagy tényleg volt ott valaki. Én mondjuk sosem féltem a szellemektől mert úgy gondolom nincs oka bántani sosem ártottam senkinek. Aztán máskor is mentünk oda de akkor már semmit nem láttam.

Ennyi lenne a történet.

Még amikor nagymamám élt sokat mondta nekem, hogy álmaiban sokszor látta a halottakat

Például egyszer egy ismerősünk meghalt és az nap előtt azt álmodta hogy az ágya felett állt.

Azt is mondta hogy egyszer egy begipszelt nőt is látott ugyan így.

Mikor nagyapám meghalt akkor a temetés után nagyi azt álmodta hogy nagyapa bemegy a szobájába és azt mondja "Nézd meg gyorsan!"

ekkor felkelt és nem volt ott senki azután visszaaludt és az álmodta nagyapa megint bemegy és kérdezi "Hát nem nézed meg?

Másnap kimentünk a sírhoz és észrevettük hogy a síron Nyugodj békében el van írva.

Ez egy jel lehetett. Miután nagyi is meghalt az elírást kijavították a sírkövön.

Ennyi.

Köszi, zsuzsa!

Sziasztok!
Én egy 13 éves lány vagyok. Egyszer egy nagyon különös dolog történt velem.
Úgy 2 évvel ezelőtt, elköltöztünk a régi panelünkből egy kertesházba, amit nagyon olcsón adtak ki, mert egy ott élő nő tragikus halált halt, (nekünk meg nem volt sok pénzünk). A konyhából minden este különös hangok jönnek. Egy este megelégeltem, hogy nem tudok egész éjszaka aludni, ezért utánajártam, hogy honnan jönnek a hangok. Elmentem a konyhába, és egy árnyat láttam, amelyik éppen ,,beszaladt" a hűtő mögé. Nagyon megijedtem. Visszafutottam a szobámba, és bebújtam a takaró alá, de egyszercsak a hangok a hátam mögül jelentkeztek. Annyira megijedtem, hogy nem fordultam meg, megpróbáltam, nem odafigyelni,de a hangok egyre hangosabbak lettek, és egyszeribe, abbamaradtak. El tudtam végre aludni. Következő reggel,nagyon sápadt voltam. Kiderült, hogy az előző nőt (aki itt lakott)  a konyhában szurták le. A szüleimnek nem szóltam erről, úgyhogy még egy éjszakát ott maradtunk. Azon az estén, a hangok újra jelentkeztek, de most a fürdőből. Már nem volt merszem, hogy lemenjek, de én nagyon kíváncsi természetű vagyok (ez nem volt akkor jó). Lementem a fürdőbe és ott újra láttam az árnyat és olyan volt mintha engem nézett volna. Ott álltam, sápadtan, a félelemtől megdermedve, de az árny szerintem nem engem akart. Azért mert ahogy elköltöztünk, az árny végleg megszűnt. Kiderült, hogy az aki leszúrta, az valamilyen úton-módon, a mi rokonunk volt. Ezért olyan volt mintha, ki akart volna minket űzni a házból, és sikerült is neki.

Ha nem hiszitek, akkor ne higgyétek, de ez egy igaz történet.                                                                                                    Zsuzsa

Azóta néha mennem kell pszichiáterhez, ha valamikor pánikroham fog el. De azóta néha csak nevetek az egészen.
A szüleim nem hittek, és nem is hisznek nekem. De én tudom. Ott volt.

És nagyon féltem.

Már megint egy, a dédiéknél történ eset...

Még nem mondtam ugyan, de a dédiék a József Attila lakótelepen laktak. A lakásnak nagyon kellemes kisugárzása volt. Barátságosak voltak a fényei, az utcáról nagynéha beszűrődő tompa zajok, de még a parketta recsegése is. A lakás soha nem volt teljesen sötét a ház előtt álló magas lámpa miatt. Imádtam ott lenni.

Egyszer amikor bementem a szobába, a szemközti, egész falat végigérő ablak egyik sarkában egy kéz árnyékát láttam integetni. Azért mondom hogy csak az árnyékát, mert a méretei szerint az embernek akihez tartozott, legalább hét  méteresnek kellett volna lennie. Tévedés kizárva: nem hasonlított egy kézre, hanem az volt. És mivel hosszabb ideig meredten állva bámultam, azt sem mondhatjuk, hogy valami elsuhant az ablak előtt és én asszociáltam. Nem, ez bizony egy kéz volt, és hosszasan integetett nekem!

Csakhogy a hetediken voltunk.

Köszi Barbara!

Nálunk mindig ilyen rémes dolgok történnek.Múltkor láttam egy emberalakot,mikor aludni készültem.Azelőtt meg magától megszólalt a zongorám (ilyen mini,nagyon mini pici kis kindertojásos figura),azelőtt még nagyon régen a régi rossz telefonom,ami mellesleg játék is volt,magától megszólalt egy olyan hangon,akit nem ismertem(nem csörgött,beszélt).Úgy megilyedtem,hogy csak este jöttem be."

Keresztapámnak volt egy 80 éves anyukája.Egyszer azt álmodtam,hogy meghal.Pár napra rá meg is halt.Anyukámnak,keresztanyámnak és a nagybátyámnak (ők 3-an testvérek) volt egy keresztapjuk és egy nagybátyjuk.Aztán álmodtam,hogy a keresztapjuk meghal.Rá pár napra ő is meghalt.Megálmodtam azt is,hogy a nagybátyjuk meghal.És sajnos ő is meghalt(Ezt persze nem mertem elmondani anyáéknak).

Teltek az évek,és lassan gyógyultak a sebek.Aztán egy viharos őszi estén azt álmodtam,hogy keresztanyám elüti egy kocsi,bevisszük a kórházba.Szépen gyógyulnak a sebei,de egy váratlan fordulattal (szívleállással) meghal.Szaladok zokogva anyukámékhoz,elmondom ezt nekik.Azok nem hiszik,de mikor mondom nekik,hogy Márta néni,keresztapu és Laci báttya halálát megálmodtam,nem tudnak mit szólni.Teltek a napok,és én azt hittem,hogy keresztanyámnak meg vannak számlálva a napjai.

És még ma is él szerencsére!:)"

Ez mit jelenthet?(Írjatok nekem: MJfan01)

Szintén a dédiéknél történt: kicsi koromban még mindennek volt kulcsa. Be lehetett zárni minden ajtót a szekrényeken, de még a hokedlik fiókjait is. Ugyancsak kulcsos volt minden ajtó a lakásban. Akkoriban volt az a rossz szokásom, hogy ha mindenki bement a nagyszobába, időnként viccből rájuk fordítottam a kulcsot. Ilyenkor sokáig hagytam magam kérlelni, míg végre kiengedtem őket. Tetszett a dolog, hiszen én, a legkisebb döntöttem arról, hogy a nagyok kijöhetnek-e vagy bent maradnak...

Addig-addig játszottam ezt, míg egyszer baj történt. Talán addig ügyetlenkedhetem, amíg a kulcs elmozdult a zárban vagy nem tudom, de tény, hogy nem sikerült kinyitnom az ajtót. Bent a nagyiék egyre idegesebben követelték hogy engedjem ki őket, én meg egyre ijedtebben rángattam az ajtót, de nem nyílt ki. Végül ahogy illik, pánikba estem és üvöltve követeltem, hogy csináljanak valamit.

Ekkor történt, hogy egyszer csak a hátam mögött kinyílt a bejárati ajtó, és a nagybátyám -mindig is vagány fickó volt- ott állt a küszöbön. Odajött hozzám, nevetve a fejemre tette a kezét, azután kinyitotta az ajtót. Persze volt nagy rikács, hogy ...” látod Andika, ezért mondtuk hogy ne játssz a zárral...”, meg hogy ...”szegény Lajosnak ki kellett másznia az erkélyre, mi lett volna ha leesik”...

Egyszóval gyorsan le is szoktam a kulcsolgatásról, még elvonási tünetem sem volt :-)

Aztán egyszer felnőtt fejjel -hetedik emelet, lenézni is szörnyű volt- megkérdeztem, hogy a fenébe tudott a Lajos átmászni az erkélyen, és hogy nyitotta ki kívülről a bejárati ajtót.

Mondanom se kell: nem mászott át, és nem nyitotta ki.

És vajon hány emlékem van még, amiről csak azért nem derült ki hogy hamis, mert nem volt olyan apropója ami miatt szóba került volna? És csak én vagyok ilyen?

Kérlek benneteket, hogy akivel történtek dolgok és esetleg nem bánja ha .akár név nélkül- megjelenik egy dokumentum jellegű könyvecskében, amit én bátorkodnék megírni... szóval az keressen. Előre is köszönöm. Andilona (andrea.ilona@hotmail.com 06 30 777-9403)

Érdekes, de a hamis emlékeim mind a dédiék lakásával függnek össze, bár erre csak most jöttem rá. A következő emlékem ami állítólag nem történt meg úgy öt- hat éves koromból származhat. Ültünk anyuval a konyhaasztalnál, és a nagybátyám megállt felettünk. Kosszú kötött piros sál volt a nyakára tekerve. A sál két végén keresztben fehér és kék sávok voltak. Orrhangon elpanaszolta anyunak, hogy az orrpolipja annyira rosszabbodott, hogy muszáj megműteni. Pici voltam, azt hogy műtét nemigen értettem -a mi családunkban nem volt divat betegnek lenni, kórházat sem nagyon láttam még- de a polip valami szörnyű dolognak hangzott, meg is jegyeztem egy életre -összekapcsolva a szót a nagybátyám náthás orrhangjával és könnyező szemneivel.

Azután emlékszem, hogy pár hét múlva megint megáll felettünk és azt mondja: örül, hogy túlesett a műtéten, azóta semmi baja.

És most jön a dráma:

már felnőttként elkeveredtem egy nagyon tündéri -bár a szakmájához annyira azért nem értő fodrászhoz. Érdekes történet, épp az első férjem válóperére készültem, és okosan úgy döntöttem, befestem a hajam. Vettem is egy vörös festéket és ahogy kell, bekentem a fejem. Azután valamit elszúrhattam, mert olyan rikító piros lett a hajam, hogy manapság a lelkét is eladná érte egy divatbaba. Csakhogy akkoriban még megdöbbenést, sőt, megbotránkozást keltettek az ilyen extrém dolgok. Péntek délután volt, hétfőn reggel irány a bíróság. Mit tehetek? Elkezdtem gyorsan fodrász után rohangálni. Akkoriban még nem volt ügy egy fodrász, bárki megfizette, ezért csak a harmadik helyre fértem be az Évikéhez.

Nos, ő szenvedett rettenetesen orrpolip gondoktól. El is meséltem neki, hogy a nagybátyám megszabadult a bajtól egy műtéttel, mire Évi azt válaszolta, hogy már négy műtétje volt, de egyre nagyobb polip nő vissza.

Persze legközelebb megkérdeztem a nagybátyámat, hogy neki nem nőtt-e vissza az orrpolipja mint kedvenc fodrászomnak, mire szó szerint kiröhögött. Ugyanis neki soha nem volt ilyesmije!

Akkor viszont miért, hogy nem is egy, de rögtön két különböző idejű emlékem is van róla?

Egy áttetsző férfi szellemalak egy romos házban valahol Japánban.

Valahol Japánban egy lépcsőházban egy ijesztő szellemalak tűnt fel a sötétben. Elég nehezen látható, ezért  jobb közelről figyelni (bár van benne sikítás, de nem olyan ijesztős-átverős videó, nyugi).

Az ausztrál rock banda, a Wildland egy videóklippet forgatott az elhagyott bányászvároskában, Glen Davis-ben. Mindannyian esküsznek rá, hogy a forgatás idején senki nem állt a háttérben, a betonoszlopok között, ahol a felvételen most egy ijesztő szellemalak látható. Az alaknak nincsen arca, a feje pedig mintha nem lenne egyben a testével. A találgatások szerint vagy egy balesetben elhunyt bányász vagy az öngyilkosságot elkövető helyi lelkész jelenhetett meg a forgatáson.

Ebben az Asheville-i suliban (Észak-Karolina, USA) úgy tűnik, szellemek járnak, 2008. augusztus 1. éjjelén legalábbis váratlan látogató jelent meg az iskola halljában, hajnali 3 előtt pár perccel. A biztonsági kamera egy gyermekalakra emlékeztető árnyat örökített meg, amint a lifttől indulva bejárja az egész helyiséget, faltól falig, padlótól a plafonig.

Az Adelaide Arcade egy bevásárlóközpont Adelaide-ben, Ausztráliában. Állítólag saját szelleme van, akit már el is neveztek "Francis"-nek. Ezen a biztonsági kamerás felvételen talán ő látható - vagy talán a beszűrődő napfény villan meg a tisztára mosott padlón.

Gyermekkoromban minden vasárnap a dédnagypapámhoz kalapos, fekete 
öltönyös-mellényes fehér inges öregurak jártak kártyázni. Leültek 
a szobában az asztalhoz, és egész nap semmit nem lehetett hallani, 
mint hogy „ulti, ...kontra... rekontra...fedák sári” és persze a 
lapok monoton csapódását. Sokszor bemásztam az asztal alá a lábukhoz, 
ott kuksoltam míg észre nem vettek. Unalmamban a kezemet húzogattam a 
székek ülésének a mintáján. Olyan régi, békebeli székek voltak, 
szétrobbanthatatlan fából, palackzöld kárpittal, amibe mélyen belenyomott 
vékony, ide-oda kanyargó vonal volt a minta. Az asztal fehér horgolt 
csipketerítővel volt letakarva, és alóla pont ráláttam a dédi heverőjére, 
ami világoszöld volt, apró piros tulipánokkal. És a cigifüst, cigifüst 
a végtelenségig. Mondanom sem kell, mire nagyobbacska lettem rettenetesen 
megutáltam azt a szót, hogy ulti. Nem csoda, végül is egy alig három éves
 gyerek csak annyit ért a kártyából, hogy ülnek, ülnek, ülnek és ülnek... 
Szörnyű unalom. Kártyát majd harminc éves koromig nem is tudtak a kezembe 
nyomni. Végül is egy sajnálatos esemény miatt szoktam rá mégis: huzamosabb 
időre kórházba kerültem. Itt pár hétig emelt fővel vertem vissza a 
támadásokat,ám végül más szórakozás nem lévén kísérletet tettem a snapszer 
nevű játékkal -és úgy maradtam.
Sokszor hajnali négyig vertük a lapot páran, aztán félájultan ágyba zuhantunk, 
hogy nyolcra felkeljünk a vizitre. Egyszóval szenvedélybeteg lettem...
Egyszer nevetve elmeséltem anyunak, hogy mennyire utáltam a dédnagypapa 
miatt a kártyát, és most íme, pont olyan elszántan verem én is a blattot, 
mint ő tette.
Furcsán rám meredt, aztán megkérdezte miről beszélek.  Elmeséltem neki. 
Sokáig némán gondolkodott, aztán feltett néhány kérdést a dédiék lakásáról.
 Végül azt mondta: a dédiék szobája tényleg úgy néz ki ahogy emlékszel.
 De a nagypapa soha, életében nem kártyázott, és nem jártak hozzá soha 
öltönyös emberek.
No de akkor én miért emlékszem rá olyan pontosan, hogy még a felnőttkori 
viselkedésemet is befolyásolta?! (slusszpoén: pszichiáterek, kíméljetek!)

"Helló!

Ha érdekel, akkor elmondanám a történetem. Mi egy budapesti XI. kerületi lakást béreltünk 3-an, de egy kis idő után kiderült, hogy a pokol egyik bugyrát béreltük kis. Laikusként mondom a sztorit röviden. Eleinte minden rendben volt de jöttek az apró jelek. padlóropogás, mozgó csillár stb, de a legdurvább az volt amikor a tv-t néztük a kanapéról mindhárman és az ajtónk előtt elsétált egy nő. Akkor nagyon megrémültünk és a húgom hívott egy "szakit", aki "lezárta" az ajtókat és az ablakokat. másnap kiderült, hogy a konyhát nem. A kétablakos konyhaablak belső fele teljes méretében össze volt karcolva! Borzalmasan mélyen és teljes terjedelmében össze volt karcolva az üveg. Ha érdekel a sztorink teljes egészében, akkor írj és szivesen elmondom töviről-hegyire. Msn-en is szívesen elmondom."

Köszi a történetet Szentgyörgyi Kálmán, várjuk a folytatást. :)