Mint már férfiasan bevallottam, bizony voltam idegszanatóriumban. Ez a szanatórium (már megszűnt, mint annyi más jó dolog) fent volt Hidegkúton, egy hatalmas parkkal megáldott réges-régi kastélyépületben. Templom utca 12., ha valaki arra sétálna...

Még mielőtt valaki felkiáltana, hogy „AHAaaaa!!!! Szóval dinka a csaj, és képzelődik... „ Nos, ha valóban dinka is lennék -ez mindig benne van a pakliban ugyibár- arra akkor sincs magyarázat, hogy miért észlelik ugyanazt a többiek is. Amúgy itt nem hibbantak nyaraltak, hanem olyan emberek, akikkel valami rossz történt, és egy kis időre volt szükségük hogy kiheverjék. A hibbantakat akkoriban máshol tárolták.

Itt történt velem ez az eset:

Akkor még újonc voltam, nem nagyon kommunikáltam senkivel. Igazság szerint mindig is féltem a többi embertől. Mármint attól, hogy nem fognak befogadni, elzavarnak maguk közül... inkább nem is próbálkoztam. Nos, ennek a szanatóriumnak olyan volt a WC-je, mintha egy kis barlangba mennél be, aminek a közepén emeltek egy paravánt. A paraván lábakon állt és teteje sem volt, két kis fülkét alkotott. Az egyik fülke szemben volt a bejárattal, a másik pedig háttal. Az ábrán is látni, hogy a hátsó fülkéhez egy szűk helyen akkor lehet bemenni, ha az első fülke ajtaja be van csukva. A helyiség maga terméskőből van kirakva, ezért is olyan érzés, mintha barlangban járna az ember lánya.

(az alaprajzot egyszerűen nem tudtam idevarázsolni)

Nos, ide mentem be egy kellemes kora délután. Hallottam, hogy a hátsó fülkében van valaki -az illető felhúzta a cipzárját, lehúzta a WC-t kicsapta a fülkeajtót és elindult kifelé. Ne feledjük, végül is a paraván alul felül nyitott volt, amúgy meg csak egy vékony kis farost lemezből állt, még a lélegzést is lehetett hallani. Szóval az illető nagy dérrel-dúrral elindult kifelé, nagyjából velem egyidőben. Én meg a résnyire nyitott ajtóban megálltam, mert az ábrán is jól látszik, hogy ha továbbmegyek, istenesen pofán vágom az ajtóval. Aztán csak vártam.... vártam.... és az illető nem jött. Ekkor még azt gondoltam, hogy amilyen hülye vagyok, simán elbambultam míg elment előttem. Vállat vontam, és folytattam egyszerű kórházi életemet.

Azután pár hét múlva megérkezett az új csapat. Pont az én szobámba került egy Szilvi nevű lány, akivel össze is barátkoztunk. Egyik éjjel -mit tesz Isten, épp többen kártyáztunk, amikor Szilvi felment lefeküdni. Alig tíz perc múlva jött vissza, falfehéren, remegve. Zokogva mesélte mi történt: bement az első WC-be. Eddig minden rendben, mással is előfordult már. Hallotta, hogy a hátsóbanMint már férfiasan bevallottam, bizony voltam idegszanatóriumban. Ez a szanatórium (már megszűnt, mint annyi más jó dolog) fent volt Hidegkúton, egy hatalmas parkkal megáldott réges-régi kastélyépületben. Templom utca 12., ha valaki arra sétálna...

Még mielőtt valaki felkiáltana, hogy „AHAaaaa!!!! Szóval dinka a csaj, és képzelődik... „ Nos, ha valóban dinka is lennék -ez mindig benne van a pakliban ugyibár- arra akkor sincs magyarázat, hogy miért észlelik ugyanazt a többiek is. Amúgy itt nem hibbantak nyaraltak, hanem olyan emberek, akikkel valami rossz történt, és egy kis időre volt szükségük hogy kiheverjék. A hibbantakat akkoriban máshol tárolták.

Itt történt velem ez az eset:

Akkor még újonc voltam, nem nagyon kommunikáltam senkivel. Igazság szerint mindig is féltem a többi embertől. Mármint attól, hogy nem fognak befogadni, elzavarnak maguk közül... inkább nem is próbálkoztam. Nos, ennek a szanatóriumnak olyan volt a WC-je, mintha egy kis barlangba mennél be, aminek a közepén emeltek egy paravánt. A paraván lábakon állt és teteje sem volt, két kis fülkét alkotott. Az egyik fülke szemben volt a bejárattal, a másik pedig háttal. Az ábrán is látni, hogy a hátsó fülkéhez egy szűk helyen akkor lehet bemenni, ha az első fülke ajtaja be van csukva. A helyiség maga terméskőből van kirakva, ezért is olyan érzés, mintha barlangban járna az ember lánya.

Nos, ide mentem be egy kellemes kora délután. Hallottam, hogy a hátsó fülkében van valaki -az illető felhúzta a cipzárját, lehúzta a WC-t kicsapta a fülkeajtót és elindult kifelé. Ne feledjük, végül is a paraván alul felül nyitott volt, amúgy meg csak egy vékony kis farost lemezből állt, még a lélegzést is lehetett hallani. Szóval az illető nagy dérrel-dúrral elindult kifelé, nagyjából velem egyidőben. Én meg a résnyire nyitott ajtóban megálltam, mert az ábrán is jól látszik, hogy ha továbbmegyek, istenesen pofán vágom az ajtóval. Aztán csak vártam.... vártam.... és az illető nem jött. Ekkor még azt gondoltam, hogy amilyen hülye vagyok, simán elbambultam míg elment előttem. Vállat vontam, és folytattam egyszerű kórházi életemet.

Azután pár hét múlva megérkezett az új csapat. Pont az én szobámba került egy Szilvi nevű lány, akivel össze is barátkoztunk. Egyik éjjel -mit tesz Isten, épp többen kártyáztunk, amikor Szilvi felment lefeküdni. Alig tíz perc múlva jött vissza, falfehéren, remegve. Zokogva mesélte mi történt: bement az első WC-be. Eddig minden rendben, mással is előfordult már. Hallotta, hogy a hátsóban van valaki, az is lehúzta a WC-t, és mindketten el is indultak kifelé. Ez sem jelent még különösebb lelki terhet az átlagember számára. Nos, Szilvi nem túl udvarias fajta, ő bizony kigangolt az illető előtt. Ez már melegebb téma, némelyek úgy jellemeznék, hogy hétköznapi dolog ugyan, csak bunkóság. Ahogy ment a folyosón, hallotta, hogy végig az mögötte lépked. Aztán amikor megállt a szobánk előtt, a másik továbbhaladt az utolsó szoba felé. No és itt jön a pánik, ugyanis ahogy elsétált a Szilvi mellett, a lépéseit lehetett hallani, sőt még súrolta is egymást a két lány (a második emelet csak a lányoké volt, ezért gondoljuk őt lánynak) de látni nem lehetett. Aztán kinyílt és becsukódott a 13-as ajtaja.

Nos, ez a történet ennyit tud. Ez után sokáig csak párosával jártunk WC-re, de ez nem védett meg bennünket: a kastély még sok-sok félelmetes dolgot produkált.

Itt volna a helye azon elmélkedésnek, hogy vajon egy mezei, jól lerágott városi legendával traktállak-e benneteket. Sajnos nem. Megtörtént. Én ott voltam.