"1995-96 körül történt (3 éves lehettem):
 

Szép, napfényes idő volt. Anyukámmal sétáltam az egyik utcán, amikor az út másik oldalán lévő járdán megpillantottam egy 40 év körüli férfit, aki nagyon gyorsan, erőteljesen sepregette a járdát, közben sírt és ordibált. Alacsony növésű, fekete és hullámos hajú, bajszos ember volt, farmernadrágot és kék-fehér vízszintes csíkozású pólót viselt.

Mutattam anyának, hogy „ott egy síró-rívó bácsi”, de ő nem látta, és nem is hallotta a kiabálását. Szomorúság, fájdalom és félelem töltött el, szinte éreztem a „síró-rívó bácsi” érzéseit.

Később részletesen elmondtam a szüleimnek a történetet, és kiderült, hogy abban a házban, ami előtt  a „síró-rívó bácsit” láttam, lakott egy,  a „személyleírásommal” teljesen megegyező férfi, aki nem sokkal az előtt halt meg autóbalesetben, mielőtt én láttam a szellemét. Vannak gyermekei, szerintem azért sírt és kiabált, mert nem láthatja többé őket, és a gyerekei se őt.

Mostanában majdnem minden nap elsétálok a ház előtt, ahol 14 évvel ezelőtt láttam, de szerencsére azóta sem találkoztam vele.

Ez az egyik legrégebbi emlékem, mégis szinte látom magam előtt az egész eseményt, és az anyukám is emlékszik rá. (Mármint arra, hogy mutattam neki, hogy „ott egy síró-rívó bácsi”, de ő nem látott, és nem is hallott senkit.)"