Köszi szépen, Regina!
Szia. Úgy érzem, ezt is el kell mondanom.
A múlt éjszaka nem volt valami nyugalmasnak mondható. Háromnegyed 11-kor feküdtem le aludni, mert megnéztem egy filmet. Már egy jó ideje csak forgolódtam és már-már sikerült elaludnom, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki (vagy valami) csoszog a szőnyegemen. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és rövidesen sikerült elaludnom. Ez után arra riadtam fel, hogy valaki az előszobai tükörszekrény ajtaját csapkodja. Őszintén szólva nem mertem kimenni. A zaj abba is maradt egy idő után, és én ismét elaludtam. Persze mondanom sem kell, hogy nemsokkal hajnali három előtt megint felébredtem. Recsegett a padlóm, és megint azt a csoszogó hangot hallottam, de amint az ágyam mellé ért, a hang abba is maradt.
Ma reggel, miközben reggeliztünk, említettem úgy mellékesen a dolgot anyukámnak, aki erre azt mondta, ő is hallotta a szekrény csattogását, de úgy gondolja csak álmodhatta a dolgot, mert az ajtó be volt zárva, a kulcs kétszer is el volt benne fordítva. Senki nem jöhetett be rajta minden zaj nélkül. Legalábbis élő nem...
Utolsó kommentek