Ez is Hidegkúton történt, kicsit később. Ekkor már beilleszkedtem egy társaságba, mondhatni páran úgy összeborultunk, mint biciklik a kocsma előtt.
Együtt is szöktünk meg. Na nem végleg, hanem négyen kiruccantunk éjszakára. Nem csináltunk semmi különöset, csak megléptünk kicsit a balhé kedvéért. Még szökéshez illő álcaruha is volt rajtunk: én speciel pont szűk miniszoknyás, rózsaszín kiskosztümben, tűsarkú topánban voltam, míg Szilvi, ha jól emlékszem uv-zöld pulcsiban és farmerszoknyában. Aztán éjjel, mikor már hűvösebb volt mint érdekes, akkurátusan másztunk befelé a kerítésen, ahogy a jobb zsiványokhoz illik. Az egyik tűsarkam mondjuk kívül maradt, de én nagyrészt bejutottam. Mondom, hecc volt az egész.
Szóval betornáztuk magunkat a kőfalon, és hozzácsapódtunk egy másik kis csapathoz, akik nagyban kártyáztak. Így lettünk heten. Négyen kártyáztunk, egy Laci nevű pasas kávét főzött, ketten meg csak úgy susmorogtak a sarokban.
Szóval Laci, aki Debrecenből idekerült fűtésszerelő-vállalkozó volt, főzte a kávét. Akkor még fel sem tűnt, hogy időnként furán összenéz Marcival, egy újonnan a bandához csapódott fiúval, aztán elsétál a folyosókon körbe. Pár séta után magával hívta a Marcit is, és akkor már ketten járőröztek, de mint mondottam, akkor ezt csak a szemem sarkából láttam, igazából nem figyeltem.
Végül megállították a partit és megkérdezték, hogy mi nem hallottunk-e furcsa hangokat, mert szerintük valaki bujkál a folyosón. Párszor mintha látták is volna elsuhanni, de mire odaértek, nyoma veszett. A ház egyik fekete macskája is bent szaladgált, csakhogy az is eltűnt a sötétben. Azt valakinek ki kellett engednie, éreztek is huzatot, de minden ablak zárva.
Most pár szóval megmagyarázom, miért kereste Laci előbb egyedül, utána a másik sráccal akit látni vélt: Szóval, ez egy idegszanatórium volt. Ide súlyos lelki traumákkal kerültek be az emberek. Néha félni kellett attól, hogy esetleg kárt tesznek magukban. Aki ilyen helyen éjjel a sötétben bujkál... Nos, arra figyelni kell.
Kiderült, hogy a társaság fele hallott valamit, a másik fele -köztük velem: nem. Mindenesetre körülnéztünk, hogy kit láthatott a Laci elsuhanni. Még az ablakon is kimászott valamelyikünk, mert arra gondoltunk, hogy az illető engedhette be a macsit, amikor angolosan távozott. Persze se embert, se macskát nem találtunk. Az, hogy parajelenség tanúi vagyunk, akkor még eszünkbe sem jutott. Az elsuhanó árnyékban valamelyik hús-vér társunkra gyanakodtunk, a macskával meg nem is foglalkoztunk. Ha bejött valahol, hát bejött. És hogy hova lett az üres folyosón? Hát... azért macska, hogy megoldja.
Vissza is ültünk kártyázni, míg aztán egy jó negyedóra elteltével...
...hirtelen bivalyerős dörömbölés jött az egyik falból. Mintha valaki ököllel verte volna meg a másik oldalról, de olyan hangosan, hogy percekig ott rezgett az agyunkban. Szilvi rémületében sikítozni kezdett, a Laci sportosan felrúgta a kávéfőző asztalt, a partnerem pedig egy elegáns mozdulattal a háta mögé hajította a lapjait (mi nyertünk volna!) és hanyatt vetette magát a székkel...
Másnap reggel hűvösebb fejjel megvizsgáltuk az esetet. Én magam a Kádár-korszakban nőttem fel, abszolút materialista nevelést kaptam. Hozzáteszem, ráadásul vegyész vagyok, elvileg számomra az létezik, amit meg tudok fogni. Ezt űbereli a sok parajelenség, amivel személyesen volt szerencsétlenségem találkozni. Igazából kialakult nálam egy kényes stabilitású, mondhatni skizoid világvallás e tekintetben, mely szerint: Éjjel nem hiszek a kísértetekben, de félek tőlük, míg nappal hiszek bennük, de nem félek tőlük.
Egyébként a fal, amiből a hang jött, az épület egyik tartófala, és cirka másfél méter széles! Ja, ráadásul kőből van. Hiába próbáltuk kívülről-belülről megdöngetni, gyakorlatilag úgy elnyel minden hangot, mintha hangszigetelve lenne. Aki nem hiszi, próbálja ki: kezdje ütlegelni bármelyik épület falait, meglátjuk kiszalad-e a nép ijedtében.
Nem kommentálom az esetet, mert még azt sem tudom, hogy a fiúk által keresett árnynak és a macskának van-e valami köze ehhez a borzasztó hanghoz, vagy két különböző „furaságot” tapasztaltunk egyazon időben. Vagy esetleg véletlen, hogy épp akkor bujkált (sikeresen) valaki a folyosón, amikor az hang a falban megszólalt...
Utolsó kommentek