Szia! Nem tudom él-e még az oldal de én még csak most találtam rá és elolvasva a történeteket úgy gondoltam én is megosztom az enyémet, mert szellemek igen is léteznek!

Egy teljesen átlagos délután volt leszámítva, hogy az eső megállíthatatlanul esett. Buszoztam hazafelé. Utálom, ha valaki mellém ül, ezért kiválasztottam az egyetlen üres helyet. Szorosan a párás ablakhoz húzódtam. Nem hiszem, hogy véletlen volt, de a lényeg az, hogy épp a szomszédunkkal történt szomorú esetre gondoltam amikor a párás ablakon tisztán kirajzolódott egy öreg,ráncos arc. Persze felsikítottam és mindenki rémülten szólongatott körülöttem, de válaszolni nem tudtam. Az arc megmernék esküdni, hogy a szomszéd néni arca volt. Illetve a volt szomszéd nénié. Felakasztotta magát nem egészen egy nappal ezelőtt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó viszonyban voltunk. Anyám egyenesen utálta, én csak kinevettem. Azt mondta gonosz szellemeket hoztunk a házba és, hogy a mi szellemeink nem hagyják őt éjszaka aludni. Aztán persze később egyre több dolgot fogott ránk, vagyis a szellemeinkre. A végére teljesen becsavarodott és a házból se nagyon járt ki. Néha hallottam, hogy kiabál.

Amint leszálltam a buszról (elég sokkos állapotban voltam még akkor) elkezdtem szaladni hazafele. Berontottam a lakásba és azonnal felhívtam a barátomat. Mindennél jobban vágytam valakire aki megnyugtat, átölel és azt mondja: biztos csak nagyon kimerültél és odaképzelted, mert ez lehetetlen, hogy valóban megtörtént. A barátom megígérte, hogy egy óra múlva nálam lesz úgyhogy addig gondoltam megfürdök. Van akiket az evés, van akiket a kiabálás nyugtat meg engem egy forró fürdő. Megengedtem a vizet, beleborítottam a tusfürdőt, levetkőztem és belemásztam a kádba.
Lassan tényleg elhittem, hogy csak képzelődtem. Már egészen megnyugodtam amikor a tusfürdős flakonért nyúlva valami mást tapintottam ki. Egy kezet. Méghozzá egy öreg kezet. Azonnal elkaptam a kezem és a kád azon pontját néztem ahol az imént éreztem, de semmit sem láttam.
Nem tudom meddig feküdtem a kádba remegő térdekkel csak azt tudom, hogy amikor végre elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy kiszálljak a vizem már jéghideg volt.
Akkor már nem hittem, hogy csak képzelődök. Percenként a hátam mögé lestem és minden helyiségben sorra kapcsoltam fel a lámpákat. Amikor megjött a barátom azonnal elkezdtem mesélni neki és elmondtam, hogy szerintem a szomszéd néni szelleme kísért. Persze a barátom átölelt, simogatott, nyugtatott és végighallgatott , de láttam rajta, hogy nem hiszi el. Amikor megunta és felállt, hogy most már mennie kell, hiába kérleltem, hogy maradjon. Úgy döntöttem miután elment, hogy ágyba bújok és holnapra elfelejtem ezt az egész hülyeséget.
Aznap este rémálmom volt. Álmomban a szomszéd néni kiabált, majd egy nagy csattanást hallottam és a következő kép az arca volt, ahogy gúnyosan nevet és azt suttogja: Most te jössz!
Sírva ébredtem, de nem csak én voltam az egyetlen aki sírt a szobában. Anya az ágyamra ült és elmondta, hogy a barátom anyukája balesetet szenvedett és az intenzíven van. Azt mondta csak egy nevet ismételget mindig: a szomszédunk nevét.
Még aznap este összecsomagoltam és sírva könyörögtem, hogy vigyenek el onnan. Azóta kolis vagyok.

Nem tudom, hogy a szellem a házunkban van-e még. Én megpróbálok minél kevesebbet hazajárni. A barátom szakított velem mert engem okolt az anyja balesete miatt. Az életem attól a naptól kezdve gyökeresen megváltozott...

Niki